

Polhammer Judit
HR menedzser | life coach pszichológiai konzulens
A történetem
Az önismereti utam nem könyvekkel kezdődött (bár igazi könyvmoly vagyok), hanem egy olyan életszakasszal, amely kívülről teljesen rendben volt - belül mégsem éreztem ugyanezt az elégedettséget. A karrierem már fiatalon ívelt felfelé, teljesítettem, gyarapodtam, de a belső narratívám teljesen máshogy szólt - nem éreztem magam boldognak.
Egy ponton világossá vált: nem élhetek - és nem is fejlődhetek - tovább úgy, hogy közben ignorálom azt a küzdelmet, ami bennem zajlik.
Szerencsés esetben ekkor indulunk el befelé.
Az önismeret először a gyerekkoromhoz vitt vissza és megértettem, hogyan formáltak azok a korai élmények, amelyekre akkor még nem voltak szavaim - csak a lázadásom. A környezet túlzó elvárásai, a bántalmazó légkör, a kimondatlan dinamikák - mindezek alakították azt az érzékenységet, amellyel ma is figyelem a világot. Újra kellett kapcsolódnom ahhoz a fiatal gyermekhez, aki túlélésből épített kemény páncélt, és megtanulni úgy használni az adottságaimat, hogy védekezés helyett belső erővé váljanak.
A felnőtt életemben ezt a belső világot kellett összehangolnom a külső szerepeimmel. Analitikus gondolkodásom először a könyvelés felé terelt, de pár év után egyre erősebben éreztem, hogy az igazi kíváncsiságom nem a számok, hanem az ember felé húz. Mindig is érdekelt, mi mozgat bennünket, hogyan hozzuk a döntéseinket, hol akadunk el - és hogyan tudunk továbblépni.
Ez a kíváncsiság az idő előrehaladtával nemhogy csillapodott, hanem egyre inkább erősödött bennem. Vezetőként több csapattal volt alkalmam együtt dolgozni, ahol újra és újra megtapasztaltam: minden teljesítmény mögött ott van az ember a motivációival, az erőforrásaival és azzal a belső történettel, ami zajlik benne.
És ha ezek nincsenek egymással összhangban, semmi más sem lesz rendben.
Ezért először a humán és szervezetfejlesztési terület felé fordultam, hogy rendszert és szakmai keretet adjak annak, amit ösztönösen már régóta figyeltem, éreztem.
A keleti filozófiák, a pszichológia, a coaching, a mentori képzések számomra ennek az útnak a természetes folytatásai. Egy olyan egyedi szemlélet alakult ki bennem, ahol a figyelem, a tisztánlátás, a kíváncsiság és az emberi működés mély megértése találkozik.
Jelenleg több mint tíz éve élek külföldön a családommal, így tapasztalatot szereztem arról a csendes, mindennapi belső munkáról, amit egy új közegben való létezés hoz magával. Arról, hogyan találom meg újra önmagam a megszokott kapaszkodók nélkül, hogyan teremtek otthont - kívül és belül. Ez a tapasztalat mélyen formálta azt, ahogyan ma az emberekhez fordulok: megmutatta, milyen rétegei vannak az újrakezdésnek, a bizonytalanságnak, a rugalmasságnak és annak, amikor valaki egyszerre keresi a helyét és önmagát.
Ma már nemcsak magamért járom ezt az utat, hanem azért is, hogy másokat kísérjek abban, hogy visszataláljanak a saját belső értékeikhez és iránytűjükhöz - ahhoz, ami valóban hívja őket.
Miért lettem segítő?
A segítői hivatás számomra egy belső felismerésből született: ha nem értjük, hogyan működünk a jelenben, akkor a jövő felé sem tudunk tisztán lépni. Ahogy egyre jobban ráláttam a saját működésemre, azt is láttam, hogy ez a fajta tisztánlátás másoknak is iránytű lehet.
Egy idő után világossá vált: az emberek nem érzik jól magukat a bőrükben, de beszélni sem szeretnek róla - ezért szeretnék egy olyan teret teremteni, ahol az emberek megállhatnak egy pillanatra, és félelem vagy ítélkezés nélkül ránézhetnek arra, hol tartanak most, és merre szeretnének továbbmenni. Egy olyan teret, ahol a figyelem tiszta, ahol nem kell szerepet vinni, és ahol a következő lépés nem kívülről érkezik, hanem belülről születik meg.
Miért olyan fontos ez?
Mert a cipőjében mindenki saját maga jár: Te vagy az életed szakértője, Te tudod, mi tud működni nálad, és mi az, ami nem.
A felelősséget csak a saját döntéseidért tudod vállalni.
Azért lettem segítő, mert hiszek abban, hogy ezt a fajta előrelépést könnyebb megtenni akkor, ha van valaki, aki mellett biztonságos kimondani azt, ami eddig csak érzés volt - és aki mellett tisztábban látszik, merre szeretnél továbbmenni.
Ha úgy érzed, megszólított amit olvastál, bátran keress meg.
Hogyan dolgozom?
A munkám alapja a tiszta figyelem és az ítélkezésmentes jelenlét: tiszteletben tartom az ember saját ritmusát, egyediségét és belső irányát.
Nem tanácsot adok, és nem mondom meg, merre kell menned - abban kísérek, hogy a saját hangod váljon hallhatóvá, és a saját megoldásaid tudjanak kibontakozni.
Egyedi módszerrel dolgozom: az intuícióm, a vezetői munkatapasztalataim, a külföldi élettapasztalataim, a tanulmányaim, a keleti kultúrában való elmélyülés, a pszichológia, a coaching eszköztára együtt formálják azt, ahogyan kísérlek. Nem külön módszerekben gondolkodom, hanem abban, hogyan tudlak integráltan támogatni úgy, hogy kapcsolódj a saját belső irányodhoz.
A közös munka során ránézünk arra, hogyan működsz a jelenben, és ez hogyan kapcsolódik ahhoz a problémához, amivel érkezel: milyen motivációid vannak, milyen minták mozgatnak, milyen döntések visznek előre, és hol vannak azok a pontok, ahol akár másképp is dönthetsz. A folyamat során az erősségeidre támaszkodva vizsgáljuk meg azokat a lehetőségeket, amelyekből kibontakozhatnak a saját megoldásaid.
A fókusz mindig azon van, merre szeretnél továbbmenni, és hogyan tudsz ehhez az irányhoz önazonosan, stabilan kapcsolódni.
Miben tudlak támogatni?
A közös munka akkor tud igazán segíteni, amikor érzed, hogy valami változna benned vagy körülötted - csak még nem látod tisztán, merre indulj tovább - röviden, ha elakadtál és nem érzed jól magad a bőrödben.
Olyan helyzetekben kísérlek, amikor:
-
szeretnél változtatni, de nem látod a következő lépést
-
túl sok a feladat, és nem tudod, hogyan egyszerűsíts
-
döntés előtt állsz, és szeretnél tisztábban rálátni, melyik irány szolgál téged
-
kívül minden rendben, de belül mégsem érzed jól magad
-
úgy érzed, túl sok szerepet viszel, és közben elveszíted önmagad
-
szeretnél határozottabban kiállni magadért, de nem tudod, hogyan kezdd el
-
új életszakaszba lépsz, és szeretnéd átrendezni az életed fókuszait
-
érzed, hogy több van benned, mint amit most megélsz
-
szeretnél tisztábban látni egy kapcsolatban vagy helyzetben
-
vissza szeretnél találni a belső stabilitásodhoz egy intenzív időszak után
A közös munka célja, hogy tisztábban lásd, hol tartasz most, és merre szeretnél továbbmenni - úgy, hogy közben egyre stabilabban, önazonosabban tudj jelen lenni a saját életedben.
Kapcsolat
Ha úgy érzed, itt az idő a változásra, írj nekem, örömmel kísérlek.
+49 (152) 57428941