Ha megváltoztatod a szemléletedet, megváltozik az, amit szemlélsz

Wayne Dyer

Vannak olyan mondatok, amelyek egyszerűen megállítanak. Számomra ez egy ilyen mondat.

Amikor először találkoztam vele, nem valami nagy felismerés villant be, inkább megmozdult bennem valami: mintha valaki halkan azt mondta volna, hogy "nézz körül újra, mert talán nem is azt látod, amit gondolsz."

Dyer ezt a gondolatát a Kérd és megadatik (Esther és Jerry Hicks) előszavában idézi fel, és valahogy ott, abban a kontextusban különösen érthetővé válik.

A könyv egész szemlélete arra hív, hogy észrevegyük: a világ, amelyben élünk, nem egy tőlünk független, mozdíthatatlan háttér, hanem egy olyan tér, amely folyamatosan reagál arra, ahogyan jelen vagyunk benne. Mintha a valóság nem csak történne velünk, hanem együtt mozogna velünk, finoman, alig észrevehetően.

És ez a gondolat már önmagában is elég ahhoz, hogy az ember elcsendesedjen egy pillanatra.

A nézőpont nem csupán gondolat, hanem egyfajta belső hangoltság

A pszichológia nyelvén azt mondanánk, hogy a figyelmünk szelektív, és a jelentést mi adjuk hozzá a történésekhez.

A metafizika világában pedig úgy fogalmaznánk, hogy a rezgésünk előbb történik meg, mint a tapasztalatunk.

A két megközelítés látszólag távol áll egymástól, mégis ugyanarra mutat: arra, hogy amit látunk, az nem független attól, ahogyan nézzük.

Amikor a belső hangoltságunk akár egy kicsit is elmozdul, más részletek kerülnek előtérbe. Olyan dolgok tűnnek fel, amelyek addig számunkra észrevétlenek maradtak, és olyan lehetőségek rajzolódnak ki, amelyek korábban talán eszünkbe sem jutottak. Nem azért, mert a világ hirtelen megváltozott, hanem mert mi másként vagyunk jelen benne.

Ez a változás nem arról szól, hogy „pozitívan akarok gondolkodni”, hanem arról a csendes kíváncsiságról, amely megengedi, hogy egy pillanatra más szemszögből nézzek rá ugyanarra a helyzetre, történetre, dologra.

A valóság többnyire nem ellenünk van - csak válaszol arra, amit belül hordozunk

Gyakran hisszük, hogy a körülményeink határoznak meg minket, pedig sokszor éppen fordítva történik: mi határozzuk meg, hogy a körülményeinkből mit veszünk észre.

A pszichológiában ezt kognitív keretezésnek nevezzük, a Hicks-házaspár pedig azt mondaná, hogy „amit sugárzol, azt hívod be”. A két megfogalmazás más nyelvet használ, de ismét ugyanarra a jelenségre mutat rá: a világ nem egy statikus tényhalmaz, hanem egy élménymező, amely a belső állapotainkhoz igazodik.

Ez nem valamiféle varázslat, sokkal inkább annak a felismerése, hogy a figyelmünk, a jelentésadásunk és a jelenlétünk együtt alakítják azt, amit valóságnak élünk meg. És amikor ez tudatosul, az emberben valami megkönnyebbül: nem kell mindent megváltoztatni ahhoz, hogy valami változni kezdjen.

A szemléletváltás nem nagy ugrás, inkább egy halk, belső elmozdulás

Ha te is úgy gondolod, hogy a változás valami drámai, nagy lépés, erre én azt mondom: a legtöbb belső átrendeződés egyetlen kérdéssel kezdődik.

Nem is feltétlenül hangosan kimondva, inkább csak úgy magunkban:

Mi lenne, ha egy kicsit máshonnan nézném? 

Mi lenne, ha nem a hiányt figyelném, hanem azt, ami már most is jelen van?

Mi lenne, ha nem a félelmet hallgatnám, hanem a kíváncsiságot?

Mi lenne, ha nem a problémát keresném, hanem a következő megtehető lépést?

Ugye, hogy ezek a kérdések nem is annyira bonyolultak vagy nehezek, mint amilyennek elsőre tűnnek? Nem próbálják elfedni a valóságot, nem akarnak semmit megszépíteni vagy eltolni, egyszerűen csak egy kicsit kinyitják a nézőpontodat, mintha egy másik ablakon keresztül engednének be egy újfajta fényt.

Az önfejlesztés nem feladat, hanem meghívás egy tisztább belső látásra

Sokan azért tartanak az önfejlesztéstől, mert úgy érzik, hogy „dolgozniuk kell magukon”, mintha valami hiányt kellene pótolniuk.

Pedig a valódi önfejlesztés sokkal inkább egy finom hangolás, mintsem kemény munka. Nem arról szól, hogy jobb emberré váljak vagy megjavítsam magam, hanem arról, hogy tisztábban lássam, ki vagyok én, hogy ráhangolódjak arra, ami már most is bennem van, csak néha elhalványul a zajban.

A szemléletváltás ebben az értelemben nem erőfeszítés, hanem egy halk, belső mozdulat, amely egyszer csak megváltoztatja azt, amit látok - és talán azt is, ahogyan érzem magam benne.

---

Wayne Dyer mondata nem egy puszta ígéret, a saját tapasztalatáról beszél.

Nem azt mondja, hogy változtasd meg a világot, hanem azt, hogy nézd meg, mi történik, ha először magadban mozdulsz. A változás nem kívül kezdődik, de kívül válik láthatóvá, és talán éppen ez benne a legszebb: hogy a világ néha akkor változik meg, amikor mi egy kicsit másként kezdünk el jelen lenni benne.

Szeretettel és támogatással

Judit, a belsoertek.hu alapítója