Ahogy én látom

Ha most megkérdezném tőled, hogy mi a legnagyobb félelmed, valószínűleg külső dolgokat neveznél meg: a bizonytalanságot, a kudarctól való rettegést, vagy épp a magányt. Van azonban egy sokkal ősibb, láthatatlanabb félelem, ami ott sündörög a mindennapjainkban. Ez pedig nem más, mint a saját belső világunkkal való szembenézés. Gyakran mondogatjuk, hogy szeretnénk jobban lenni, fejlődni akarunk, mégis, amikor valóban esélyünk nyílna mélyre ásni, hirtelen találunk egy halom elin

Wayne Dyer Vannak olyan mondatok, amelyek egyszerűen megállítják az embert. Számomra Wayne Dyer híres gondolata pontosan ilyen. Amikor először olvastam, nem egy csinnadratta-szerű megvilágosodás ért, hanem egy halk, belső suttogás: „Nézz körül újra, Judit, mert talán nem is azt látod, ami valójában ott van, hanem csak azt, amit gondolsz róla.” Dyer ezt a gondolatát a Kérd és megadatik (Esther és Jerry Hicks) előszavában idézi fel, és valahogy ott, abban a kontextusban különös