A „nem” szó mindössze három betű. Rövid, tiszta, és szerkezetileg végtelenül egyszerű. Mégis, a legtöbb ember számára a kimondása nehezebb, mint egy Shakespeari monológ elszavalása a nagyszínpadon. De nézzük meg a dolgot érzelmi dráma nélkül, tisztán strukturális szempontból. A „nem” nem egy agresszív fegyver, és nem a külvilág elleni hadüzenet. A „nem” egy határvonal. Olyan, mint egy jól tervezett beléptetőrendszer vagy egy ajtó: ha becsukod, nem a világot zárod ki, hanem a

Hányszor mondtad ma, hogy „jól vagy”, miközben a lelked mélyén egy egész vihar tombolt? Mindannyian ismerjük ezt a forgatókönyvet. Megkérdezik a munkahelyünkön vagy otthon, hogy vagyunk, és a válasz automatikusan kibukik a szánkon: „Jól.” Vagy a másik véglet: „Kicsit fáradtan.” De vajon ez a néhány sablonos szó valóban kifejezi azt a komplex belső világot, amit aznap megéltünk? Mi van a „jól” mögött? Csalódottság? Megkönnyebbülés? Biztonságra vágyás? Vagy épp elszigeteltség?